Új Calculus Bt.

Vissza Címlap
útkövető
Kezdőlap >> Oktatás >> Digitális napló >> Digitális napló

Digitális Napló

Partnerünk, Molnár Péter, azért fejlesztette ki a Digitális Naplót, hogy megkönnyítse pedagógus kollégái munkáját. Tanárként pontosan tudta, hogy mire van egy iskolának szüksége, milyen funkciókat kell egy számítógépes naplónak ellátnia.
A Digitális Napló kezelése nagyon egyszerű, ráadásul az internet segítségével otthonról is elérhető.


A Digitális Napló lehetővé teszi:

  • hogy a diákok és a szülők gyors és pontos tájékoztatást kaphassanak a tanuló tanulmányi előmeneteléről.
  • hogy az eddigi statisztikai feladatok, melyek elkészítése időigényes és nehézkes volt, automatikusan külön munka nélkül elkészíthetőek legyenek.
  • a megnövekedett adminisztrációs feladatok minimálisra csökkentése a jogszabályok betartásával. (Munkaidőkeret, túlóraszámfejtés, tanítási időkeret tervezése).
  • az évközbeni feladatok elvégzését segítése (Magatartás-Szorgalom jegyek megadásának segítése a naplóból kinyerhető információkkal, javítás-rontás, hiányzások, bukások száma, dicséretek, figyelmeztetések száma, stb.)
  • a papír alapú napló kiváltását.

A Digitális Napló jelenleg a következő feladatok elvégzésére alkalmas:

  1. A hagyományos naplóban rögzíthető összes adat tárolása
    • Érdemjegyek (napi, félévi, évvégi, osztályozó-vizsga, szakmai-jegyek, szöveges értékelés, magatartás-szorgalom, előző évi jegyek)
    • Hiányzások
    • Felmentések rögzítése
    • Naplóbejegyzések (óraanyagok beírása)
    • Dicséretek, Figyelmeztetések rögzítése
    • Záradékok rögzítése (több esetben automatikus záradékkészítés)
    • Tanulói adatok rögzítése (KIR-ből átemelhető a teljes adatbázis)
    • Speciális tanulói adatok rögzítése (Hátrányos, Halmozottan hátrányos, Fogyatékos, Kisebbségi, Ingyenes tankönyv viszony, Helyi, Bejárós, Kollégista, stb.)
    • Igazolatlan hiányzások kezelése, postázási feladatok, értesítések
    • Többintézményes használat lehetősége
    • Többintézményes használat esetén az áttanítás kezelése, túlóra számfejtés esetén is
  2. A hagyományos naplóban nem rögzített, de a működéséhez szükséges adatok rögzítése
    • Oktatók adatainak rögzítése
    • Tantárgyfelosztás rögzítése
    • Órarend rögzítése (1 hetes vagy 2 hetes órarend kezelése, napi-szintű órarend)
    • Csoportbontások rögzítése, csoporttagság időtartamának rögzítése
    • Napközis, Szakkörnapló
  3. Statisztikai feladatok ellátása
    • Napi-statisztika az iskola, az osztályok, a csoportok átlagáról, hiányzásairól
    • Félévi statisztika elkészítése osztály és iskola-szinten
    • Évvégi statisztika elkészítése osztály és iskola-szinten
    • KIRSTAT táblák
  4. Munkaidővel kapcsolatos feladatok ellátása
    • Tanítási időkeret tervezése automatikusan
    • Kieső napok kezelése intézményi, tagintézményi és pedagógus-szinten
    • Túlóra számfejtés elkészítése automatikusan
    • Munkaidő-tervezés (tanár, tagintézmény, osztály szinten)
  5. Speciális feladatok ellátása
    • Magatartás és szorgalom jegyek adásának segítése speciális adatok kigyűjtésével
    • Naplóbejegyzések kigyűjtése havi bontásban
    • Óracserék kigyűjtése havi bontásban
    • Naplóellenőrzés kéthavi-bontásban:
      - 1 tanár adott órában csak 1 csoportnak/osztálynak tarthat órát! (kivéve, ha csoportösszevonás, vagy párhuzamos csoportórája van!)
      - 1 csoportnak adott órában csak 1 tanárral lehet órája.
      - minden tanár beírta-e az összes órarend szerinti óráját
      Ezek ellenőrzése a túlóraszámfejtéskor elengedhetetlen! De ha nincs hiba, akkor a túlóraszámfejtés elvégzése egy nyomtatási feladatra csökkenthető!)
    • A hiányzásoknál a program ellenőrzi, hogy az adott órában hiányzó diáknak volt-e egyáltalán órája.
    • A műveletekről automatikus e-mail értesítés a tanárnak, diáknak, szülőnek, ha kéri
    • Félévi ellenőrző nyomtatása
    • Helyettesítés modul
    • Tanmenet rögzítési lehetőség

Referenciák:

  • TKIKI Árpád Fejedelem Gimnázium, Gazdasági és Informatikai Szakközépiskola
  • Közgazdasági Szakközépiskola
  • TKIKI Kisteleki Általános Iskola
  • Zrínyi Miklós Általános Iskola
  • Makkosházi Általános Iskola
  • Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola tagintézményei
  • Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola
  • Mihály Dénes Szakképző Iskola tagintézményei
  • Szent László Általános Művelődési Központ Általános Iskola, Középiskola

A Digitális Napló kipróbáláshoz kattintson ide.

 

Új Calculus Bt.
Cím: 1078 Budapest, Hernád utca 50. 3. emelet 1.
Postacím: 1397 Budapest 62. Pf.:550
[email protected]